file A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.

Több
2014 febr. 10 13:45 #1 Írta: Pappy
Szia Balázs

Hát eddig ott tartok, hogy bejutottam egy rakat email váltás után a tárhelyre.
Ezek után beállítottam amit szükségesnek láttam, és sikerült az akeeba mentést megcsinálni, kb 220mega lett.

Utánna ezt betettem a www mappába a wamp-on belül. elfeledtem ebben új mappát létrehozni, remélem ebből nem lesz baj.

Aztán kickstarttal elindítva, feltettem a mentést localhostra.

Beléptem, átnéztem stb, megy az oldal a gépen szépen.

Ezek után telepítettem a jupgrade 2.5.2 verziót, amit el is indítottam, a paramétereket beállítottam, bár némileg eltérő mint a leírásban, több lehetőséget rejt, de ez a verzió fügvénye gondolom.

A migrálást el is indítottam:

egy darabig csak ment, kb 1óra, de nem ért végig, mire megnyomtam egy gombot kiváncsiságból, mire kiderült, hogy ki lettem dobva, ezért beléptem adminba a felugró ablakon. Ekkor el is startolt a jupgrade, a csaík végigszáguldott, kb 3mp, és megállt, hogy nem tud leszedni joomlát.

Ekkor a leírás alsó része szerint, csináltam size txt illetve átírtam tmp. Szóval ezt megcsináltam és a joomla 2.5.4 et pedig levettem, ezeket a megfelelő mappába raktam, és elindítottam a migrálást.
Elsőre nem sikerült, azt írta, a méret nem megfelelő. Aztán most újra csinálva a tmp méretes fájlt, el is indult, 2 csík is van, a joomla letöltés ami csak pörög megint, és a másik a csomag kitömörítése, ami viszont végigment. Most állok. Nem tudom hogyan tovább, mert elvileg beállítottam, hogy ne töltsön le semmit, és betettem neki a mappába ahogy írva volt, de mégis töltögetni akar.

Mit rontottam el?

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 13:49 #2 Írta: Pappy
Pappy válaszolt a következő témában: A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.
alil megjelent egy zip file not found hiba, csak nem értem miért nem leli, a tmp-be tettem. Azt is észrevettem, hogy a size fájlt eltüntette a tmpből, miután megint lefuttattam a migrátort, ugyanoda jutok.

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 13:59 #3 Írta: Balázs
Balázs válaszolt a következő témában: A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.
A hibakeresést érdemes bekapcsolni, akkor kiírja a hibát, hogy hol akadt el. Ha félbeszakadt a telepítést, akkor érdemes törölni az egész Jupgrade könyvtárat, és a gyökérben található tmp mappából a letöltött Joomla! csomagot, majd elindítani újra a migrációt.

Ha bizalmas információt szeretnél közölni az adminokkal, akkor tedd az üzeneted tartalmát a [ confidential ][ /confidential ] címkék közé (szóközök nélkül).

Joomla! tanácsadás, oktatás, fejlesztés - joomlabs.hu

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:00 - 2014 febr. 10 14:03 #4 Írta: Pappy
Pappy válaszolt a következő témában: A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.
Válaszolok magamnak. Nos pár dolgot változtattam, és most kicsit tovább is jutottam.

Megjelent a letöltése a joomlának ablak, amit át is lépett, ezek után alatta egy csomag kitömörítése, ami végig ment, piros lett a csík, és tovább is lépett.

A következő ablak, a joomla 2.5 telepítése ami megint csak végigment, és piros lett a csíkja.

Majd alatta a műveletek végrehajtása, ami el is indult, pirosodott is, és ezek után visszament a csík előre, ami egészen katartikus volt, és most fehér, és csak fut a csík.

a neve:
Műveletek végrehajtása...
Migrating undefined

Viszont alul kijött pár írás:
==========
[decompress]

1

==========
[install_config]

1

==========
[install_db]

==========
[1] [users]

==========
[undefined] [undefined]

==========
[undefined] [undefined]

==========
[undefined] [undefined]

==========
[undefined] [undefined] -ez pedig ismétlődik, és egyre több is lesz belőle. Valami baj ez, csak nem tudom mi.
Utolsó szerkesztés: 2014 febr. 10 14:03 Pappy által.

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:07 #5 Írta: Balázs
Balázs válaszolt a következő témában: A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.
Itt kapásból a felhasználók migrálásakor el is akad és utána végtelen ciklusba megy át.

Ha bizalmas információt szeretnél közölni az adminokkal, akkor tedd az üzeneted tartalmát a [ confidential ][ /confidential ] címkék közé (szóközök nélkül).

Joomla! tanácsadás, oktatás, fejlesztés - joomlabs.hu

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:08 #6 Írta: Pappy
Pappy válaszolt a következő témában: A jUpgrade egy óra után se végez a migrációval
Akkor: most van egy wamp mappám, abban egy www. Ebbe tettem a kickstartot és a mentést, ami az olda mentése. Mivel nem figyeltem erre a részletre, ezért ide is tettem fel az 1.5 joomla oldalt. Most van ezen belül egy jupgrade mappa, ami tartalmaz már egy joomla vmit, de mivel a migrálás nem ért véget, ez feltehetőleg hibás. Töröljem a jupgrade mappa teljes tartalmát, és indítsam újra a migrálást?

A www mappán belül a joomla25.zip és a size fájl is legyen törölve, vagy ez maradhat?

hibajelentő mód engedélyezve van, de hibát nem ír ki. Általában én szakítom meg a műveleteket, mert csak tekereg a csík de nem történik semmi.

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:09 #7 Írta: Pappy
Pappy válaszolt a következő témában: A jUpgrade elakad a felhasználók migrációjával.
Ezen át lehet lökni?

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:10 #8 Írta: Balázs
Balázs válaszolt a következő témában: A jUpgrade egy óra után se végez a migrációval
A www az a gyökér mappa, tehát érdemes abba még külön mappázni a projekteket. Gyakorlatilag nálad elakad a migráció már a felhasználók átmásolásakor, valamilyen hiba gyanánt,

Ha bizalmas információt szeretnél közölni az adminokkal, akkor tedd az üzeneted tartalmát a [ confidential ][ /confidential ] címkék közé (szóközök nélkül).

Joomla! tanácsadás, oktatás, fejlesztés - joomlabs.hu

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:14 #9 Írta: Pappy
Pappy válaszolt a következő témában: A jUpgrade egy óra után se végez a migrációval
Akkor a helyzet hogyan menthető? most már a www ben marad az 1.5. törlöm a jupgradeet, és nekiállok megint. Valamit átállítsak a beállításoknál a jupgradeben?

Jelentkezz be, hogy te is részt vehess beszélgetésben!

Több
2014 febr. 10 14:24 #10 Írta: Balázs
Balázs válaszolt a következő témában: A jUpgrade egy óra után se végez a migrációval
Nyugodtan bemásolhatod egy mappába, csak utána írd át a config fájl következő sorait a neked megfelelő értékre:
public $log_path = 'C:/wamp/www/SAJÁTMAPPA/logs';
public $tmp_path = 'C:/wamp/www/SAJÁTMAPPA/tmp';

Átnézheted manuálisan az users táblát és kereshetsz duplikációkat, vagy kipróbálhatsz egy másik migrátor, a Redmigrator t.