• 2016. július 12-én megjelent a sokak által várt Joomla! 3.6-os kiadása. Az eredetileg 3.5.2-ként jegyzett verzió a viszonylag sok fejlesztés miatt lépett egy nagyobbat a verziószámozában, de az igazán nagy újdonságok a Joomla! 3.7-ben kerülnek bevezetésre. De, lássuk is mi az a 10 legfontosabb újdonság, amelyeket megkaptunk az új verzióban:

  • Megjelent a Joomla! 3.2-es verziójának kiadásra jelölt (RC) változata, amelynek elsődleges célja az új szolgáltatások megismerése és tesztelése. 

    A végleges kiadás megjelenése előreláthatólag 2013. november 6-ra várható. A Joomla! 3.1.5-ös kiadásához képest több mint 1045 darab módosítást végeztek el a fejlesztők. Az új verzió újdonságaival már egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

  • A Google Summer of Code egy 2005 óta futó rendezvény, aminek a keretén belül arra ösztönzi a tanulókat a Google, hogy kapcsolódjanak be mentori felügyelet alatt, egy-egy nyílt forrású projekt fejlesztésébe. 

  • Kiemelkedő dizájnelőadások a J and Beyound 2013 fejlesztői konferencián - http://joomlacms.huKét héttel ezelőtt került megrendezésre a nemzetközi Joomla! fejlesztői konferencia a J and Beyound.

    Még régebben több hetet vagy hónapot kellett várni egy-egy konferencián elhangzott videó utólagos megtekintéséhez, idén a konferencia-szervezők közvetlenül az előadás után pár órával már feltöltötték ezeket az oktatóvideókat.

  • A hónap végén jelenik meg az új rövid támogatottsági idővel rendelkező kiadás a Joomla 3.1, ami egyúttal a Joomla 3.0 támogatásának végét is jelenti. Az érdeklődő felhasználók, már ki is próbálhatták, a napokban kijött béta kiadást, aminek a használata éles oldalon elkerülendő!

  • A Joomla nagy bejelentése egyértelmű, már csak három hetet kell várni a Joomla 3 megjelenéséig.

    Ebből a cikkből megtudhatsz mindent, amit tudnod kell az új verzióról: